Nagyfiam, "vonatosabbik" gyerekem március végén az elmúlt hétvégén ünnepelte hetedik szülinapját, meg kell hagyni, alaposan, és hát mivel készüljön a vonatozós apuci, ha nem vonattal:) Ráadásul ajándékozás ürügyén kivételes módon az egyik, amúgy ilyen ügyben ritkán kooperáló nagymamát (jelen esetben anyukámat) is különösebb rábeszélés nélkül sikerült "bevenni a buliba", úgyhogy gyermekem mindkét vágya, úgymint villanymozdony, és Gyseves személykocsik egyszerre teljesült. Naná, hogy már februárban, de az is lehet, hogy január végén beszereztem mindent, ezúttal Modell-Hobbyéknál sikerült megejteni a beszerzést, majd vittem is tovább csíkosháTTúhoz, a mozdonyt digitalizálni, hanggal, egyebekkel, a kocsik pedig megkapták a ledes belső világítást. (Erről jut eszembe, hogy most már tényleg lefotózhatnám, és feltehetném a gördülőállomány nem motorizált részét is, csak valahogy mindig lemarad, mindegy, egyszer majd pótolom e hiányosságot.)
A személykocsik Sachsenmodelle "halbik", minőségüket tekintve - legalábbis a Roco Gosákhoz képest - kicsit nyikorgósabbak, könnyebbek, de az összbenyomás jó. A villanymozdony komolyabb fejtörést okozott, mivel a pályát eredetileg nem terveztem villamosítani, most viszont kénytelen leszek, mivel a felsővezeték híján a "semmibe" nyújtózkodó áramszedő az én szememet piszkosul bántja. Ezáltal viszont meg kell tanulni a felsővezeték kiépítését, úgyhogy ez a bizonyos villanymozdony egyúttal "tesztmozdony" funkciót fog ellátni az építés során, ami a gép épségét alighanem lerövidíti majd a jövőben, tehát fontos a kedvező árfekvés, a dekódernek meg tökmindegy. Na, kicsit hosszú a magyarázat, de szerintem logikus, hogy a mozdony Piko Taurus lett, amúgy pofás kis gép, az árához képest kifejezetten főnyeremény:)
Piko MÁV Taurus 1047 006-0
Nem is bántam meg, az emelkedőn tapadógyűrű nélkül lazán felráncigál négy személykocsit, kurzkupplung illeszthető hozzá, menetirány szerint világít, na jó, zárfény nincs, na de tizenötezerért így is abszolúte jók vagyunk, már előre sajnálom szegényt, amikor majd elkezdem építeni a felsővezetéket, és esetleg sérülnek az áramszedők. A hangja szerintem félelmetesen valósághű, tessék nézni, hallgatni:
A szülinapi ünnepség amúgy jól sikerült, pláne, hogy itt volt a tizennégy éves unokatesó, aki egyébként évek óta vasútmániás, irdatlan vonatfotós gyűjteménye van, jó néhány 1:1-es gép vezérállásába is bekönyörögte már magát, úgyhogy nagyon jól megértik egymást a nagyfiammal. Nekem speciel egy lidércnyomás az együttjátszásuk, amit először az elmúlt karácsonykor tapasztaltam meg, mert (nem túl gyakori) tanácsaimat, miszerint ne kézzel rángassunk szerelvényt a fotózáshoz, meg egyáltalán (legalább, ha nem jobban) értékük szerint kezeljük a gördülőállományt, naszóval ebbéli intelmeimet a nagyfiú a tizennégy évesek magabiztosságával sz...-ja le, cserébe viszont az én hétévesem is megvadul...mindegy, eddig az asztal, és az összes jármű túlélte, én meg kiegyensúlyozott vérnyomásomra tekintettel inkább nem figyelek oda...ennyi:)
A köszöntés fénypontja a Taurus, meg a Gyseves kocsik átadása volt, jócskán überelve a "húsvéti nyuszi" által hozott biciklit, hát, igen, az én fiam, az "überelés überelése" viszont a nejem által gyártott szülinapi ICE torta volt, tessék megcsodálni!
Fejétől a farkáig majd' egy méter, ketten emeltük az asztalra, ráadásul finom (volt)...
A korábbi postból valahogy kimaradt egy akciós vételem, ez a Roco DB V 100, 20 db ezresért nem tudtam nem megvenni, ráadásul csíkosháTTúnak eredeti hangja is volt hozzá, az én gépem speciel a vasútmodell.com-tól jött, nem ígérem, hogy máskor majd kihagyok ilyen vételeket, istenem, a "csak mávos" elhatározás már a Lima gépnél megbukott, lesz ez még így sem:)
Roco V 100 2043
Róla is van kisvideo, íme:
"Méretesebb" képek:
http://indafoto.hu/optomi/terepasztalom
folyt. köv...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vasutas 2008.04.01. 11:26:51
Itt megnézheted hogyan is indul egy igazi bika: www.youtube.com/watch?v=ppCGQgLSLqw
Az esu hangdekóderei simán tudják ezt a tiedben mi van??!?
üdv, vasutas
op tomi 2008.04.01. 17:17:41
vasutas 2008.04.01. 18:18:11
op tomi 2008.04.01. 18:22:57