A "Munka Ünnepéhez" tartozó hétvégében persze nemcsak annyi vonatozás fért bele, mint az előző bejegyzésben említettek, természetesen volt modellvasutazás a pincében, na meg hibaelhárítás. Történt ugyanis, hogy rövidzárlatot jelzett a vezérlő, úgyhogy indítani kellett a hibakeresést, ami az összes szerelvény lepakolásából állt, folytatódott a pálya alapos porszívózásával, de persze az összes sínszálat végignéztem, "kellemest a hasznossal" alapon közben benzines pelenkával is végigmentem a pályán, a sínek határozottan kivilágosodtak. Ezek után egyenként visszapakoltuk a pályára a kocsikat, mozdonyokat, a zárlat megszűnt, indulhattak a szerelvények...el is tűntünk a lányok szeme elől rendesen:)
A másnapi program Kismaroson kezdődött, mert ismét "rápróbálkoztunk" Morgó gőzösre, a március 15-i fiaskó után - biztos, ami biztos - először telefonon érdeklődtem a királyréti vasútüzemnél, szerencsére megerősítő választ kaptam "gőzösileg", úgyhogy nekivágtunk. Mondjuk, én mindig ennyi utast kívánok az üzemeltetőknek, mert abból lesz a bevétel, de első látásra kicsit soknak tűntek a népek a kismarosi végállomáson, gőzös meg ugye csak egy van, és három kocsival épphogy csak fel tud szuszogni a hegyre... kíváncsian vártuk a folytatást... Aztán megjelent a szerelvény, három zöld, és két sárga-narancs kocsival, ilyesformán:
Aztán Morgó körüljárt:
A végére pedig jött a plusz tolóerő Mk-48 formájában, na jó, így már el tudom képzelni, hogy legyőzzük az emelkedőt:)
Szerelvényünk elölről, mögötte a dízel settenkedik...
Mk-48 2017 is felvette a pozíciót az alakzatban:)
Eléggé "pikkpakk" állt össze a szerelvény, végül is a kisvasúti nap a négy napos hétvége harmadik napjára esett, mindenesetre szépen össze is volt az egész gyakorolva, azt nem mondom, hogy szellősen, kényelmesen, de nem is "lapjával" kellett utaznunk az amúgy elég "izmos" gőzvontatási felárért, azért szerencse, hogy a két mozdony miatt nem adódott össze a normál, és a gőzvontatási díj... vagyis meg sem szólaltam, nehogy a vasútüzem javaslatnak vegye:)
Azért a "szent család" velem együtt nagyon örült, hogy sikerült ülőhelyet szerezni... ja, két felnőtt+ötéves+hétéves=4.400 magyar forint oda-vissza... persze tudom, hogy nem kötelező ide járni kisvasutazni, de akkor sem semmi:)
Jöjjön némi "fíling" kisvideo formájában, hátrafelé direkt nem fordítottam a kamerát, inkább képzeljük el, hogy Morgó van ilyen jó erőben:)
Nagyjából negyven perc alatt értünk fel Királyrétre, ami egy jó "dízeles" menetidőnek felel meg, a máskor töküres végállomáson árusok, zene, tehát kisvasúti naphoz abszolút passzoló "nyüzsi" fogadott... aztán kitódultunk a vonatból néhány századmagunkkal...
Szép volt, Morgó, szép volt, Mk-48 2017:)
Az időjárás elég szeszélyes volt, a nagy eső minket az éttermi kerthelyiségben ért, viszont a hatalmas napernyők alatt, tehát megúsztuk szárazon, a kisvasutas topicot olvasgatva jöttem rá, hogy az öt kocsiból álló szerelvény "smafu", mert pont az esőre való tekintettel volt a mienknél bőven hosszabb szerelvény is, egyáltalán, érdemes beleolvasni fent említett topicba a királyréti rendezvény kapcsán, íme a link az inkriminált tartalomhoz:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=90&na_step=30&t=9011033&na_order
Persze megnéztük Hivit, és az "Ő" hajtánypályáját, volt vadiúj hajtány is, az ünnepi kapcsán egy hajtányos menet kettőre szólt, végig is mentünk kétszer egy szuszra, aztán ünnepélyesen kapkodtunk levegő után, de jól mentünk:)
Elöl az új gép, ezt még csak három napja "nyúzzák"
Visszafelé ismét más összeállításban érkezett a szerelvény, ime:
Aztán valahogy előkerült Morgó, rácsatlakozott a leghátsó (vagyis lefele a legelső) zöld kocsira, majd a sárga-narancs kocsikat lecsatoltál, ők dízelvontatást kaptak, mi pedig természetesen gőzös vontatta zöld kocsiban lezakatoltunk Kismarosra... jó buli volt:)
"Méretesebb" képek:
http://indafoto.hu/optomi/kisvasutak_1
folyt. köv...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bence 2008.05.11. 13:47:39
op tomi 2008.05.11. 17:22:43
Gergő 2008.05.17. 13:00:35
op tomi 2008.05.17. 13:23:37
Gergő 2008.05.21. 15:37:08
op tomi 2008.05.21. 17:29:19