Miután két hétvégét gyakorlatilag folyamatosan a pincében töltöttem, meglett az eredménye a fővonali pálya üzemszerűen működik.
"Megfaragtam" az asztalt, hogy a tervezett új pályának megfeleljen, aztán nagyjából kiraktam a síneket, hogy a valóságban is stimmelnek-e a számításaim, és jelentem, győzelem van:) Készítettem új hídpilléreket, az anyagválasztást (Heki hablemez) annyira eltoltam, hogy egy teljes napom ment rá az elkészítésre, viszont így készen piszok elégedett vagyok magammal:) Kicsit máshogy kanyarognak a sínek, mint korábban, és a megmaradó tereptárgyak már nem áthelyezhetőségének okán (fűtőház, fordítókorong) centizni is kellett rendesen, de az eredménnyel meg vagyok elégedve. Az ívsugarak terén a változás nem kicsi, a korábbi pályának ezen részén R2 volt a legszűkebb ív, most még olyan is volt, hogy az R3-as ív után egy-két R2-est is be kellett illeszteni. A biztonság kedvéért sok három-négykocsis próbajáratot közlekedtettem, különös tekintettel a Tillig "halbikra", mert tapasztalataim szerint ezek nem igazán tolerálják a pályatervezés-építés hibáit.
(Apropó, zárójelben: a kocsivilágítás áramszedó lemezkéinek "finomhangolása" nagyságrendekkel javítja a kocsi futásképét, erre most jöttünk rá csíkosháTTú Maestroval)
Macerás volt a Noch sínágyazat felkapirgálása, pláne, hogy a "recycling" volt a projekt elsődleges célja, magyarán minden centi újra lerakásra került, illetve a leendő mellékvonali új pályára is ezt a maradékot szánom. Kialakítottam két új tárolóvágányt is, úgyhogy most már biztos, hogy a jövőben át kell alakítanom a váltóállító pult egyik felét, de sebaj, ezt az egész átalakítást elkezdeni volt a legnehezebb, menet közben már szinte maguktól adódnak a dolgok:)
"Mellesleg" fent korábban említett Maestro által elkészült a tavaly tavasszal beszerzett:
http://optomi.blog.hu/2008/04/26/uj_beszerzesek Talent digitalizálása, éspedig eredeti gépről felvett hanggal, úgyhogy "pattogósra" kellett venni az építkezést, nehogymá' ne legyen hol kipróbálni az "új" gépet tizenhat hónap várakozás után:)
Nekem tetszik a modell egyelőre egyedi hangja, szerintem az asztal sem lett rossz így, új formájában, persze a mellékvonal átépítését egyelőre csak a két becsatlakozó váltó elhelyezése szemlélteti, úgyhogy innen folytatom az építést is, addig is tessék nézegetni az eddig történteket:)
Itt még elég szarul néz ki:)
Meg itt is:)
Nna, ez már biztatóbb...
Úgy látszik, muszáj mindig begyömöszölnöm minimum három vágányt a híd alá:)
Próbaüzem 1.
Próbaüzem 2.
Az új tárolóvágányok Desiróval, na meg az új "versenyzővel"
Namégegyszer:)
Nagyüzem lesz:)
Őszentsége (drágasága) Brawa Talent
A tárolóvágányon...
És Dunakeszi Főpályaudvaron:)
Peti vagyok a hegyről:)
"Méretes" képek: http://indafoto.hu/optomi/terepasztalom/page/5, és
http://indafoto.hu/optomi/terepasztalom/page/6.
Video:
folyt. köv...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.